2025. március 3.

Ezt a kérdést egy törvénytudó tette fel Jézusnak. Nem azért, mert nem tudta rá a választ, hanem mert igazolni akarta magát. Egy határt szeretett volna húzni: kik azok, akiket szeretnie kell, és kik azok, akiket nem. De Jézus válaszában, a jól ismert irgalmas samaritánus példázatában teljesen más irányba tereli a figyelmünket.

A kérdés nem az, hogy ki a felebarátom, hanem hogy én felebarát vagyok-e?

A törvénytudó számára a felebarát valaki, akire címkét ragaszthat: a saját népéből való, erkölcsileg megfelelő, méltó a szeretetre. Jézus viszont egy ellenszenves, lenézett samaritánust állít példaként, aki megáll, lehajol, bekötözi a sebeket, és áldozatot hoz egy ismeretlenért.

A példázat arra tanít minket, hogy a felebaráti szeretet nem válogat, nem keres kifogásokat, és nem vár viszonzást. A szeretet cselekvő, áldozatkész, és ott jelenik meg, ahol szükség van rá – még akkor is, ha az áldozat kényelmetlen vagy költséges.

És mi? Keresgéljük a határokat, vagy mi magunk válunk felebaráttá?
Látjuk-e a körülöttünk lévő szenvedőket? Megállunk-e azok mellett, akiket az élet megsebzett? Vagy inkább sietve továbbmegyünk, akárcsak a pap és a lévita a példázatban?

Az igazi felebarát az, aki engedi, hogy Isten szeretete átformálja a szívét, és képes ezt a szeretetet mások felé továbbadni – minden címkézés, minden feltétel nélkül.

Ma Isten arra hív, hogy ne csak kérdezzük, ki a felebarátunk, hanem legyünk mi magunk felebaráttá mások számára.