2025. március 24.

Jézus szavai, mint egy gyengéd suttogás a világ zajában, újra és újra visszhangzanak bennünk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” A Mester nem csupán a gyermekekhez való kedvességet tanítja itt, hanem sokkal mélyebbre mutat. Arra hív, hogy mi magunk is újra megtanuljunk gyermekké válni — nem éretlenül, hanem tisztán. Nem naivan, hanem bizalommal telve. Nem tapasztalatlanul, hanem a Lélekre hagyatkozva.

A gyermek nem próbálja megérdemelni a szeretetet — egyszerűen elfogadja. Amikor egy kisgyermek odabújik szüleihez, nem kérdez: „Megérdemlem ezt az ölelést?” Hanem biztonságban van, mert tudja, hogy szeretik. Isten is ilyen bizalomra hív. A kegyelem ajándékát nem kiérdemelni kell, hanem elfogadni, mint egy gyermek, aki kitárt karokkal szalad Apjához.

De Jézus figyelmeztet is: „Ne akadályozzátok őket!” Néha éppen mi, felnőttek, válunk akadállyá. Hitetlen szavainkkal, keserű példáinkkal, a szeretet hiányával zárjuk el az utat mások és a magunk szíve elől is. Sokszor saját elvárásaink, sérüléseink vagy elcsigázott hiteink miatt nehéz meglátni az Isten mosolygó arcát. Pedig Jézus ma is hív: „Gyere! Úgy, ahogy vagy. Fáradtan, összetörten, kérdésekkel, kétségekkel. Mert én nem elutasítalak, hanem magamhoz ölellek.”

Az Isten országa nem a tökéleteseké, hanem azoké, akik engedik, hogy Isten lehessen az Atyjuk. Azoké, akik nem félik kimondani: „Szükségem van rád.” Akik hajlandók újrakezdeni, bízni, remélni. Akik gyermeki szívvel, de nem gyerekes módon közelednek: tiszta, őszinte, vágyakozó szívvel.

Ma reggel talán éppen ez az üzenet vár rád: Ne próbálj erőből megfelelni. Ne vedd fel újra a kemény álarcot. Csak állj meg egy percre. Engedd, hogy az Atya karja átöleljen. Ne tedd bonyolulttá azt, amit Jézus olyan egyszerűvé tett: „Gyere. Mert ilyeneké az Isten országa.”