2025. április 7.

Vannak reggelek, amikor már ébredéskor fáradtak vagyunk. Nem a testünk, hanem a lelkünk. Mintha belülről húzna vissza valami súly, valami régi, rétegzett keménység. Talán megkeményedtünk. Talán már észre sem vesszük. A sebek, a csalódások, a bűnbe való belefásulás mintha kőré változtatta volna a szívünket – érzéketlenné Istenre, észrevétlenné mások felé.

De Ezékiel próféciája nem csak arról szól, hogy Isten ezt a keménységet leveszi rólunk. Nem csupán „javít” rajtunk. Isten nem restaurál, hanem újjáteremt. Új szívet ad. Nem a régi egy jobb verzióját – újat. És ez már önmagában is mély vigasztalás: nem kell a saját erőmből kimetszenem magamból a kőszívet, Ő vállalja ezt. Viszont ez a beavatkozás nem fájdalommentes, és nem is látványos – de valóságos.

Az új szív és az új lélek nem egy szentimentális élmény. Nem pillanatnyi megtisztulás, hanem egy olyan belső átrendeződés, ami konkrét irányt szab az életünknek. Isten Lelke azért jön belénk, hogy végre ne csak tudjuk, mit kéne tennünk – hanem akarjuk is. Sőt: képesek legyünk rá. Nem parancsokat ad kívülről, hanem új belső hajtóerőt. Már nem a megfelelni vágyás, a szégyen vagy a félelem vezérel, hanem az, hogy belül valami új él bennem – valaki, aki ismeri Isten szívét.

Az új szív nem steril szív. Érez, lüktet, sebezhető, de végre él. És ez a legnagyobb csoda: nem egyszerűen jobbak leszünk, hanem élőbbek. Nem pusztán erkölcsösebbek, hanem Istenhez kapcsolódók. Az új szív nem tökéletes, de enged. Tud bocsánatot kérni. Tud szeretni akkor is, amikor nem érdemli meg a másik. Tud nemet mondani, amikor korábban mindig engedett.

Ha ma úgy érzed, hogy benned minden túl fáradt, túl nehéz vagy túl érzéketlen, ne próbálj erősebb lenni. Kérd Őt, aki nem erőt ígér először, hanem újat. És ne félj: Isten nem lecserélni akar téged, hanem élővé tenni.