Népmese napja az óvodában

A népmese napja alkalmából egy fordulatokban, táncban, muzsikaszóban, puliszkában és fuszulykában gazdag mesére esett a választásunk: Előbb a tánc, azután a lakoma.
A gyerekek nagy örömére nem hagyományos mesemondásban volt részük. Hiszen az elmúlt időszakban mi, óvodapedagógusok is álmodtunk, tanultunk, fejlődtünk. Újratanultuk a mesemondást. Nem is akárhogyan, nem is akármivel. A papírszínház fakerete, a meseillusztrációk, a mesevilágot idéző „varázstárgyak” hozták ezúttal testközelbe a mesét az óvodások számára.
Így nem csupán a mese „klasszikus” jótékony hatásai érvényesülhettek, azaz, hogy „a meseélmény gazdagítja a gyermeki személyiséget, formálja az esztétikai, erkölcsi érzelmeket, fejleszti az értelmi képességeket, kibontakoztatja a gyermeki világképet és az anyanyelvi-kommunikációs képességeket”(Tancz, 2009), hanem a papírszínház sajátos, egyedi módszertanának köszönhetően a gyermekek interaktív módon is részt vehettek a mese cselekményében. Ők is táncolhattak a varázshegedű muzsikájára, és ők is lakomázhattak a „terülj-terülj asztalkám” ontotta puliszkából és fuszulykából (nem is keveset, nem is vonakodva).
Közösségi élményből és hagyományőrzésből sem volt hiány. Hiszen a népmese cselekményéhez igazodva, néptánc oktatónknak, Ági néninek köszönhetően mindenki rophatta a táncot a „maga tanulmánya szerint”.
A mese pedig köztudottan kortalan és határtalan. Hogy a jóból senki ki ne maradjon, egy mese erejéig vendégül láttuk az első osztályos tanulókat is. A mesemondás e formája, a papírszínház, őket is elvarázsolta.

Hol volt, hol nem volt...minden volt. Volt ott mese, muzsika, hegedű és lakoma.
Itt a vége, fuss el véle!